Motors szakács

Tízéves korom óta gondolkodom azon, mégis milyen szakmával foglalkozzak. Legjobban a gasztronómia érdekelt már akkor is, sütöttem és főztem a konyhában. A japán hagyomány ételeibe beleszerettem háztartástan órán, amikor is bentót készítettünk. Szerettem, hogy kicsi dobozkába kell pakolnunk különböző ételeket. Aztán elkezdett érdekelni a rizs kultúrája: hogy legalább tíz szó van rá, különböző a főtt rizsre, ráadásul még életkor szerint is máshogy hívják. Meg aztán nagyon érdekeltek a tenger gyümölcsei, a rákok főzési metódusa.

Mindenesetre a háztartástan óra meg a japánok elintézték (bár ők általában mindig mindent elintéznek, aztán ha mégsem sikerül, akkor végül is magukat), hogy felnőttként szakács akarjak lenni.

Ugyanakkor volt egy másik nagy szenvedélyem is, a motorozás. A nagypapám katona volt ifjan, és ő irányította a motoros osztagot a katonaságnál. Az összes megye repterei is hozzá tartoztak, de a motoros részleg volt a kedvence. Gyerekként gyakran vitt be a gyakorló pályájukra, ahol a fiatal tisztek tanultak vezetni. Hat éves koromban még az ölébe vett, úgy száguldoztunk a tanpályán, két év múlva viszont már büszkén nézte, ahogy magam megtartom a hatalmas motortestet, és berregtetem a motort. Már akkor nagyon jól álltak nekem a motoros mellények és dzsekik.

Ez volt tehát a második számú szenvedélyem. Szerettem volna mindkét dologgal egyazon arányban foglalkozni, de sajnos a motorozás kárára ment a főzés az utóbbi években.

Most viszont előléptettek, egy puccos étteremben vagyok főszakács, szóval eléggé megfeleződött a feladataim száma. Azzá az emberré váltam az éttermi rendszeren belül, aki a feladatokat kiosztja, majd ellenőrzi a megvalósítást, és ha nem elég tökéletes, új megoldást követel.

Így jóval több időm lett a másik szenvedélyemre, a motorozásra. Szerettem volna új lapot nyitni ebben a közegben, elcsomagoltam a régi motoros szerelésem, és elhatároztam, hogy beszerzek valami mai, divatos motoros bőrdzsekit. Azt akartam, hogy hogyha végigrobogom a várost, a lányok utánam forduljanak, és pironkodva vegyék tudomásul, mekkora király vagyok, és kár, hogy ők nem ülhetnek mögöttem.

Szóval böngésztem a neten, és találtam egy oldalt, ahol számos vagány motoros holmit árultak. A sixgear.eu egy olyan márka volt, amiről egyből láttam, hogy nem szabad tovább kattintanom. Pörgettem az aloldalakat, míg végül meg nem találtam az igazit:  egy san remo motoros bőrdzsekit.

A dzseki amellett, hogy perforált marhabőrből készült, még könyök és vállprotektorok is voltak benne, nem beszélve az ütéstompító habról a hátán… Praktikus zsebekkel is el volt látva, meg fényvisszaverő csíkokkal.

Úgy voltam vele, hogy ide vele motoros bőrdzseki, annyira tetszett, ráadásul még a méretemben is volt, pedig XXL-es ruhákat hordok. Már csak amiatt aggódtam, hogy pontosan passzoljon rám tényleg, ne legyen gond a méretezéssel, általában annak a csapdájába estem a túlsúlyom miatt. Nem beszélve arról, hogy a feleségem mindig kisebb ruhákat vett, hogy azzal motiváljon, hogy majd beléjük fogyok.

Ez persze engem nemhogy motivált, de kifejezetten dacossá tett, és kevesebbet mozogtam és még többet ettem, mint alapvetően szoktam: anarchiából.

Most viszont örültem annak, hogy a motorozás testmozgást hoz majd az életembe megint, és rendszeresen edzhetem a testemet csak azzal, hogy utazom.

Mikor megérkezett a bőrdzseki, a feleségem izgatottan téblábolt mellettem, nagyon kíváncsi volt, hogy állhat nekem a szerelés. Mikor végül magamra öltöttem, egyszerűen el volt kápráztatva. Azt mondta, az a fess fiatalember vagyok, aki régen voltam, nem az eltunyult, kényelmes szakácsember, aki már nem akar tetszeni a feleségének. Örültem neki, hogy ennyire odavolt értem megint, újra éreztem a késztetést, hogy neki tetsző holmikban járjak (meg is rendeltem még egy kabátot a sixgear.eu oldaláról.)

Mindenesetre a motorozás is remek volt a szerkóban, sokkal jobban működött a márka bőrdzsekije, mint amiket eddig próbáltam. Kényelmes volt, hagyott mozgásteret, de csak annyi levegőt engedett be, amennyit muszáj volt a száguldás közben. És persze az sem elhanyagolható tényező, hogy biztonságot nyújtott – így nem csak én voltam nyugodt, feleségemnek sem kellett otthon aggodalmaskodnia azon, hogy az eszetlen férje összetöri magát nagy vagánykodásában.