Melegben is dolgozni kell

Itt az ősz, a szeptember, a nyári hajszának vége, a turisták száma is fogyatkozik, a meleg mégis maradt. Szeptember van, ősz, de az időjárás még mindig meleg, és hiába kevesebb a turista, valahogy úgy érzem, a szezonnak még mindig nincs vége. A forgalom alig csökkent, a bevétel pedig lassan rekordokat döntöget.
A nyáron volt nálunk egy kisebb újítás, légkondi szerelés formájában. Internetről rendeltük a klímát, meg is lepett, hogy már nem kell elmennem Budapestre ahhoz, hogy megfelelő légkondit találjak, hanem egyszerűen csak házhoz hozzák, beszerelik, és működik is. Nagyon jó tapasztalataim vannak ezzel, szerintem rekord gyorsasággal intéztük el az egészet, a légkondi hamar itt volt, hamar felrakták, és ha minden igaz, tavasszal jönnek ellenőrizni is. Sikerült egy olyan céget találnunk, ahol a klímát meg tudtuk vásárolni, telepítéssel együtt, akciósan, így nem kellett sokat költenünk erre az újításra.
Eddig semmi panaszunk nincs rá, nagyon jól bírja a hajtást, a mindennapos működést, az igénybevételt. Ez volt az egyik legjobb döntésünk, inverteres klímát vásároltunk, ami nem csak hűt, de fűt is, így mikor a hét elején rossz idő volt, egyszerűen csak klímával fűtöttünk, megspórolva ezzel azt a költséget, hogy két három napra teljesen felfűtsük az éttermet. Most pedig, hogy ismét itt a jó idő, ismét élvezhetjük a meleget, a vendégeink is szívesen ülnek be hozzánk akár csak kávézni is a meleg elől menekülve.