Szabadulj meg Te is a felesleges dolgaidtól és hirdess!

Nagyon szeretek főzni. Már kiskoromban is mindig a konyhában sürögtem-forogtam, amikor anyukám főzött és sütött. Próbáltam mindig segíteni neki, persze kicsiként néha inkább csak nagyobb galibát sikerült okoznom. Volt, hogy kiöntöttem véletlenül a lisztet, eltörtem egy tányért, só helyett cukrot tettem az ételbe, és hasonlók. De aztán sikerült a kis bénaságaimat kinőni, és észrevettem, hogy egyre jobban főzök, és egyre ügyesebb vagyok. Ez jól jött akkor is, amikor tiniként a fiúknak szerettem volna kedveskedni, és sütöttem nekik valami finomat. Most, hogy már elköltöztem otthonról egy ideje, és a párommal a saját háztartásunkat vezetjük, látom, hogy milyen jó, hogy már olyan korán elkezdtem anyukámnak segíteni a konyhában.

Mikor elköltöztünk, nem csak vásároltunk magunknak, de a szülőktől is rengeteg mindent kaptunk. Viszont ez együtt járt azzal, hogy felhalmoztunk rengeteg mindent, amit nem használtunk. Mert éppen dupla volt belőle, vagy nem volt rá szükségünk, esetleg nem tetszett. Volt, amit el tudtunk ajándékozni másnak, volt, amit visszaadtunk a szülőknek, hátha ők több hasznát veszik. De még így is maradt pár dolog, amivel már nem tudtunk mit kezdeni. A párom barátja ajánlott egy oldalt, ahol apróhirdetés ingyen és egyszerűen feladható.

Ő elmesélt nekünk néhány dolgot az oldalról, mert mint mindenki más, először ő is elolvasta, mit tud pontosan ez az oldal és, hogy jobb-e esetleg, mint más apróhirdetéses oldal. Először az, hogy ingyenesen lehet hirdetni, nem fogott meg annyira, tekintve, hogy máshol is lehet ingyenesen hirdetni. Viszont olyan dolgok is vannak, amik elég gyorsan meg tudják győzni az embert, hogy ezt a felületet használják arra, ha hirdetni szeretnének.

Részletes leírás található az oldalukon, van egy gyakori kérdéses oldal is, tehát mindenre megtalálja az ember a választ. Könnyen kezelhető az oldal, pár kattintással már mindent megtaláltam, ami érdekelt. Különböző kategóriákba lehet besorolni a hirdetéseket, így sokkal könnyebb válogatni, illetve lehet városra is szűrni. Tehát, ha keresek valamit, be tudom állítani, hol keresem. Ami teljesen oké, hiszen, tegyük fel, ha egy nadrágot szeretnék magamnak, akkor nem azok között fogok válogatni, amik az ország másik végében vannak, hanem azok közül, amik a közelemben vannak.

A párommal csináltunk egy saját fiókot, és a hirdetéseket is elkészítettük. Feltettünk mindent az oldalra, ami megmaradt és már se nekünk, se másnak nem kell. Néhány levelezés után sikerült minden cuccunkat eladni, a pénzből, amit így összeszedtünk, tudtunk keresgélni az oldalon, hátha van fent valami, amire esetleg szükségünk lenne.

Jó kis oldalnak tartom a nextapro.hu weboldalt, hiszen minden úgy van, ahogy ők leírták. A hirdetés kiemelése itt is fizetős, viszont az előresorolás ingyenes és a leírtak alapján az is marad mindig. Kinéztünk egy asztalt magunknak, még egyelőre gondolkozunk rajta, hogy szükség van-e rá, vagy inkább maradjunk a réginél. Illetve még nézelődünk máshol is, hátha találunk több olyat, ami tetszik nekünk és az ára is megfelelő. Majd kiderül, mi lesz. Annyira végül is nem sürgős.