Amikor a csapos sztorizik

Csaposként általában nem szokott érdekelni, amiről a pultnál ülő lányok csacsognak az éttermünkben. Általában számomra teljesen érdektelen dolgok a témák, sminkcuccok, ruhák, fiúk.

A munka elején olyan sztorikat hallottam, volt, ami teljesen lehozott az életről. Amikor az egyik lány azt újságolta el a barátnőjének, hogy az anyja éppen aktuális élettársával kavar, vagy amikor a srácok arról beszéltek, hogy azzal kapcsolatban versenyeztek, hogy milyen csúnya módokon hagyták már el a barátnőiket. A legrosszabb talán az volt, amikor temetési utáni halotti tort nálunk rendezték meg, és az anyuka sírva borult a pultra még egy kör pálinkát kérve, miközben arról beszélt, miből kapott rossz jegyeket általánosban a fia.

Néhány napja ugyanakkor két fiatal nő ült le a pulthoz a sarokra, rendeltek egy pohár bort, az egyikőjük száraz fehéret, míg a másik édeset, és csöndesen kortyolgatva, finom eleganciával beszélgettek valamiről.

Rögtön megtetszett nekem a szőke lány. Részletekre pontosan megjegyeztem minden vonását. Hatalmas, zöld szemei voltak, olyanok, mint az erdőkben lévő mocsaraknak, amelyekben a fölé görnyedő fák lombjai tükröződnek. A szája lefelé görbült, ezért volt valami furán sejtelmes a mosolyában, mintha mindig valami nagy titkot bíztak volna rá. A mozdulatait, mintha kiszámította volna – teljesen összhangban volt a beszédével. Amikor fölvitte a hangsúlyt, a kezével egy szépen belátható ívet írt le, nagyon bájos volt, ahogyan az ölébe ejtette a csuklóját minden alkalommal, ha befejezett egy mondatot. A hangját nem hallottam, mert tényleg rendkívül halkan beszélt, a barátnője jóval többet és jóval hangosabban fecsegett, általában ő kérte ki az italt is. Amit persze én eléggé bántam.

A barátnője a swarovski fülbevaló árakról beszélt, hogy mennyire jó árban lehet ilyen szép, csillogó, tartós ékszereket venni. Hangosabban beszélt az átlagosnál, mert nagyon lelkes volt, sokkal lelkesebb, mint a beszélgetés többi részében. A lány közben mosolygott, most koktélt rendelt, szemérmesen kavargatta a kanállal. Ő is szerette ezt a témát, mert bár barátnője gyakran szakította félbe, azért most többet mozgott a szája – egy alkalommal még a nevetését is kihallottam az étteremben lévő alapzajból. Csak néhány óráig voltak nálunk, tizenegykor már sapkában, sálban álltak az ajtóban.

Munkaidő végeztével az első dolgom volt, hogy megnézzem ezeket a roppant lelkesítő swarovski ékszereket , különös tekintettel a fülbevalókra. A lánynak szabályos, kerek fülkagylója volt, a bal fülére láttam rá csak – ami mögé mindig besimította a makacsul előreomló, engedetlen hajszálakat -, abban legalább négy kicsi, fényes bogyóka volt. Nagyon jót tettek ezek a ragyogó csodafülbevalók az arcának, kiemelték a szép vonásait. Be is tudtam azonosítani néhányat az ékszershopból azok közül, amelyeket viselt. Büszkén kattintgattam rájuk, és ki is néztem egyet, amit nem láttam a lányon, de nagyon impozáns külsejű kis csecsebecse volt: a neve Áttetsző virág volt, Luna swarovski kristállyal. Férfiként nekem ez tetszett a legjobban az oldalról, mert nem volt túl szembetűnő, ugyanakkor mutatósnak találtam.

A reggeli rítusom részévé vált, hogy a rendelt fülbevalót (ami elég hamar meg is érkezett) zsebre vágjam. Egyszer elindultam úgy az étterembe, hogy otthon felejtettem, tíz perc késés árán is visszafordultam: ha éppen ma térne be hozzánk újból a lány, nehogy ne legyen nálam. Két hónapig csináltam ezt, minden egyes reggel zsebre tettem az ékszert, hogy hátha. Persze azzal nem számoltam, mit csinálnék, ha tényleg fölbukkanna a lány, meg mernék-e szólalni egyáltalán, odaköszönni neki, eléggé be voltam tojva tőle így képzeletben is, tényleg annyira, hogy inkább figyelembe se vettem a gondolatot.

Ennyi idő múltán, elengedve a lehetőségét annak, hogy újra találkozzak a lánnyal, akit egy alkalom után is eléggé meg tudtam szeretni a mozdulatai és a gesztusai alapján, természetesen ő és a barátnője újra ellátogattak hozzánk.

A fülbevaló nyilván nem volt nálam.

Kétségbeesés vegyült szomorúsággal, mikor munkatársam, Jani, megkérdezte tőlem, nem ez a lány-e az, akit kinéztem magamnak még a múltkor… annyira kedves volt velem, azt mondta, menjek haza nyugodtan, hozzam el a kis ékszert, ha már ennyi energiát meg odaadást fektettem bele.

Loholtam haza, zsebre vágtam a swarovski fülbevalót, és nagyon siettem, nehogy megint elszalasszam a lehetőségemet, amely talán az utolsó.

Az úton azon gondolkodtam, ha el is veszítettem most a lányt, az ékszershop órákig való böngészéséből legalább megtanultam, hogy a swarovski fülbevaló árak nagyon kedvezőek, ha a lánynak nem is, anyukámnak meg a női rokonaimnak lesz mindig szép ajándéka.

Amikor visszaértem, az volt a szerencsém, hogy éppen ő indult rendelni. Beszélgetésbe elegyedtünk. A magam szerencsétlen módján elmondtam neki, hogy első pillantásra megtetszett még a múltkor, a napját is meg tudtam mondani pontosan… meglepetten (és talán kicsit elragadottan) hallgatott. Amikor előkaptam az ékszert, a kis swarovski fülbevalót, meg egyenesen megdöbbent. Azt mondta, ez volt az egyetlen, ami hiányzott a gyűjteményéből…

Végül is annyira lenyűgöztem, hogy ő hívott el engem randizni.