Konyhai sürgés-forgás a legjobb papucsban

Talán elsőre meglepő lehet ezt olvasni, de étteremben nem könnyű dolgozni. Egész nap van mit tenni, a séfeknek folyamatosan ételt kell készíteni, a felszolgálóknak pedig ki kell vinniük őket. És nincs megállás. Én pincérként már csak tudom, milyen a kemény éttermi munka, gyakorlatilag reggeltől estig folyamatosan lábon vagyok a Silenusban.

A rendelések felvételéhez és az ételek kihordásához már megvan a kellő rutinom, lassan három éve vagyok a vendéglátóiparban, és meg kell, hogy monjdam, szeretem ezt csinálni. Már azt is tudom, milyen ruhát és cipőt érdemes felvenni ehhez a munkához: a lényeg a kényelem, ugyanis pincérként naponta legalább tízezer lépést megtesz az ember. Nem vagyunk sportolók ugyan, de néha már az az érzésem, mintha fizikailag hasonló megterhelésnek lennénk kitéve. Na jó, ez nyilván túlzás, de én konkrétan sportcipők nézegetésével ütöm el néha az időm, mert az gyakorlatlag munkahelyi “felszerelésnek” számít egy ilyen nagy forgalmú étteremben.

No de miért is mesélem el mindezt? Van egy új kolleganőm, Kinga, aki két hónapja dolgozik az étteremben pincérnőként, és most kezd ráérezni, miről is szól ez a munka. Egy hete panaszkodni kezdett nekem, hogy fáj a lába a sok járkálástól. Rögtön megkérdeztem, hogy milyen cipőben szokott lenni, mire megmutatta, hogy egy elegánsabb női lábbeli van ilyenkor rajta. Mondtam neki, hogy ez nem éttermi dolgozónak való cipő, azonnal vegyen egy kényelmesebb papucsot, mert így nem fogja bírni az egész napi robotolást.

Hallgatott is rám, úgyhogy megmutattam neki a CipőMarket oldalát, ahol remek papucsokat lehet találni nők számára is. Én már csak tudom, vettem már ott mindenféle ruhaneműt, a barátnőmnek meg még táskát is, sőt, már jó minőségű pénztárcát is.

Szóval meg is néztük az egyik nap a CipőMarket oldalát, beírtuk a keresőbe, hogy https://cipomarket.hu/noi/papucs, melyre rengeteg papucsot dobott ki az oldal. Voltak elegánsabb lábbelik, strandpapucsok, de comfort papucsok is, amelyeknek pont az a lényegük, hogy kényelmességük miatt akár egész napos munkára is alkalmasak.

És mi a helyzet a márkákkal? Természetesen elképesztő sok gyártót találunk a CipőMarket weblapján, kezdve a klasszikusabb Batz vagy Tamaris papucsoktól a Dorkon át a Mayo Chixig. A kolleganőm egyik kedvenc márkája, a Leon is bizony ott volt a kínálatban, így Kinga rögtön nagyon lelkes lett, hogy olyan papucsot akar venni. Persze mondanom sem kell, hogy elkalandoztunk azért a https://cipomarket.hu/noi/papucs oldalról, és megnéztünk más terméktípusokat is a CipőMarketnél.

Először a táskák kerültek sorra. Mivel Kinga táska-őrült, állandóan beszerez egy-két új darabot. Zöld színű válltáskát keresett régóta, és most szinte rögtön talált is egy Tamaris márkájú, ekkor megpróbáltam visszatéríteni a női papucsok felé, de persze nem sikerült. Ezután az övek következtek, melyből szintén van választék a CipőMarketen. Minőségi bőröveket nézegetett, ebből is talált egy zöldes színűt, ekkor már rájöttem, hogy ez a kedvenc színe.

Ránéztem viszont az időre. – Na de most vissza a papucsokhoz, vagyis a https://cipomarket.hu/noi/papucs oldalra! – mondtam neki. Nem volt könnyű a dolog, ugyanis ekkor rájött, hogy strandpapucs is jól jönne majd a nyárra. Ezekből is sokféle van tehát a CipőMarket oldalán, ahol az anyagösszetétel és az elérhető méretek is fel vannak tüntetve az egyes termékeknél, így a legfontosabb információk már adottak. – Munkához viszont egy rendes, kényelmes női papucs kell, ami tartja a lábat! – szóltam Kingának. – Igazad van. – ismerte be.

Visszatértünk tehát a kényelmes, párnázottabb talpú női papucsokhoz. A Leon comfort papucsai például nagyon is alkalmasnak tűntek arra, hogy akár egy egész napot végigdolgozzon benne az ember egy étteremben. Kinga azonban elbizonytalanondott, hogy nem túl öreges-e egy ilyen klumpa az ő lábán. Elolvasta, amit a CipőMarket oldalán talált róla, és ezek nagyon sokat segítettek neki a döntésben. A terméknél ugyanis nem csak az anyagösszetétel vagy a méretek vannak feltüntetve, de ezeknél a papucsoknál termékleírás is van, amelyben minden fontosabb infromációt megtalálunk. Ezen felül a sarokmagasság és egyéb extra tulajdonságok is fel vannak tüntetve, melyek egy-egy esetben szintén döntő szempontok lehetnek.

De vissza kellett térnünk a https://cipomarket.hu/noi/papucs aloldalra, mert a kolleganőm továbbra is szeretett volna nézelődni. Valami fiatalosabb papucsot keresett, de közben olyan színt, amilyennel azért nem tűnik ki nagyon. Volt egy könnyen állítható türkiz színű papucs, ami megtetszett neki, és amiből rengeteg színvariációt kidobott az oldal. Végül azonban nem erre esett a választás.

Kinga talált ugyanis a női papucsok között egy rózsaszínes, de nem túl rikító darabot, ami kényelmesnek is tűnt. És itt jön a legjobb! A CipőMarket oldalán találunk értékcsökkentett termékeket is, melyeket jelentős kedvezménnyel árusítanak a weboldalon. Ez az egyébként nagyon minőségi rózsaszín Leon papucs is ezek közé tartozott, úgyhogy azt 60 százalék kedvezménnyel tudta megrendelni a kolleganőm. Amiért le volt értékelve, az igazából annyi, hogy a felső részen a színek kicsit mások voltak, de Kinga szerint ez így még izgalmasabb is volt.

Kosárba raktuk, és meg is rendeltük tehát a https://cipomarket.hu/noi/papucs talált női papucsot. A rendelés folyamata a jól átlátható honlapnak köszönhetően zökkenőmentes volt. Sőt, Kinga még fikókot is létrehozott, hogy legközelebb könnyebb legyen a vásárlás, mert biztos volt benne, hogy még rendel majd a CipőMarket oldaláról.

Másnap, a szünetben viszont visszatértünk a weblapra válogatni. Ekkor vettük észre, hogy az oldalon külön fül alatt vannak a 60-70 százalékos akciók. Ezek között is nagy a választék, női papucs is akadt bőven, de Kinga örült annak, amit rendelt. Én meg szintén kinéztem egy férfi cipőt magamnak, amit majd megveszek a következő hónap elején.

Két munkanapon belül meg is érkezett a kolleganőm rendelése, és nagyon szép, minőségi női papucsot kapott. Azóta abban sürög-forog a konyha körül és bizony kényelmes lábbeliben jobban is megy neki a munka, kitartóan bírja benne ugyanis a talpon-állást.

A CipőMarket híre nemsokára el is terjedt az étterem dolgozói között. Sokaknak kellett megmutatni a céget, akiknél jó áron, minőségi termékeket lehet venni. Meg is adtam a konyhán dolgozó lányoknak is a https://cipomarket.hu/noi/papucs linket, arra az esetre, ha prémium női papucsot szeretnének venni maguknak. De rájöttem, hogy ennél többet nem is kell igazából mondanom róluk, mivel a CipőMarket honlapja teljesen átlátható. Minden fontosabb infromáció megtalálható rajta, elsősorban a szállítás és gyakran írott kérdések menüpont alatt. Valamint egy email-elérhetőség is van hozzájuk, ha konkrét kérdésünk akad bármelyik termékkel kapcsolatban, legyen az női papucs vagy akár egy férfi pénztárca.

Így a saját és éttermi kollegáim nevében is jó szívvel tudom ajánlani a CipőMarketet, akik minket biztosan hozzásegítettek ahhoz, hogy könnyebben bírjuk a kemény munkát a Silenus étteremben.