A motor jogosítvány szabályait már jobban tudom, mint a recepteket

A cím mindössze csak azért lehet meglepő, mert szakács. Engedje meg a kedves internetező, hogy bemutatkozhassak. Sanyi vagyok, lassan 50 éves, van egy szép feleségem és 3 gyermekem. Ez talán nem is annyira érdekes, vagyis úgy mondanám, nem annyira feltünő, szokatlan, inkább csak lesz érdekes a sztorimban, hogy nem rég kezdtem el motorozni.

A körülöttem lévők megosztók a témában. “lassan 50 éves, befutott szakács, a gasztronómia csillaga, szép családdal, mit akar még? Elüttetni magát? Kár lenne”…. van aki meg ezt mondja, “ez tök vagány, innen látszik, hogy nem a kor határoz meg minket, hanem az, ahogyan érezzük magunkat.” És vannak az utálkozók, akik nem mondják a szemembe, de tudom, hogy ezt gondolják, “na vén korára megőrült”.

Ítélkezni könnyű, de azt sokan nem tudják, hogy én nem születtem gazdag családba. Mindent egyedül értem el annak köszönhetően, hogy fiatal koromba keményen dolgoztam. Választottam egy szakmát kiskoromba, majd arra feltettem az egész életemet. Míg mások buliztak, én iskola mellett konyhai kisegítőként dolgoztam. Mosogattam, főként. Majd megházasodtam. Akkor még semmim nem volt, álmaim nője mégis hozzámjött. Majd elkezdtünk gyarapodni. Nőtt a fizetés, terveztünk gyereket. Majd velük foglalkoztunk. A legkisebb fiúnk most érettségizett. Felvették az egyetemre, kollégiumba ment. Immár ő is elhagyta a házat. Végre van időnk kettesbe lenni, és kicsit szórakozni.

Én a motorozást, mint új hobbit választottam. Van egy olyan oldal, aminek az a neve, hogy motorjogositvany.com. Itt szinte mindent leírnak arról, hogy mit kell tudni a motor jogositvány szabályairól. Rövid és egyszerű honlap, mégis mindent megtudunk belőle. A korhatárt, ami nálam ugye nem számottevő, és hogy milyen orvosi vizsgálatok szükségesek és milyen előképzettség kell. A kismotorra például elég a betöltött 14 év, és a tanfolyam után már meg is kapod a jogosítványt. A többihez azonban kell 8 általános és orvosi alkalmassági.

A blogok olvasgatása után úgy döntöttem, a kismotoros jogsi engem még nem csigáz fel, de talán nem kellene a legnagyobbal kezdeni, így az A1-esre gondoltam kezdésnek. Elvégre ha egy nyelvet el akarsz kezdeni megtanulni, akkor is az A1-el kell kezdened, igaz-e? Hát bizony ez igaz! Ráadásul azt is megtudtam, hogy mivel nekem van gépjárműre jogosítványom, így az elméleti tanfolyamot csökkentett óraszámmal tanulhatom. Ezt egy csomó helyen nem írják le!

Azt írják a már említett weboldalon, hogy ha most jelentkezek a tanfolyamra, vagy esetleg még nincs meg 1 évnél régebben a motoros jogosítványom, akkor most olcsóbban vehetek motoros felszerelést, ha letöltöm a kuponokat. Ja és hol is? A SHOX motoros áruházaiban.

Azt is írják, hogy nem csak motoros holmikért, de tanácsadásért is érdemes elmenni. Kezdőknek és újrakezdőknek!

A honlapon könnyedén fel lehet venni velük a kapcsolatot, és fel is lehet iratkozni a hírlevelekre, amiért ők kupont küldenek. Na én úgy döntöttem, hogy személyesen ellátogatok a boltjukba, lássuk csak meg, hogy mitől döglik a légy.

Nagyon kedvesek voltak, és tényleg menő cuccokat árultak. Tanácsot is örömmel adtak, és megerősítettek elhatározásomban, hogy beiratkozzak egy A1-es tanfolyamra. Elmondták, hogy a motornál nem ritka, hogy a középkorú osztályt elkezdi érdekelni a téma, és a sok éves autós tapasztalat bizony hasznára válhat az embernek az utakon.

Kezdésnek beváltottam az egyik kupont és vettem egy vagány motoros dzsekit magamnak. Tíz évet fiatalított a kinézetemen. A feleségem szerint is jól áll. Így aztán beiratkoztam a tanfolyamra, arra, amelyiket a bolt tanácsadói ajánlottak számomra.

A tanfolyam nagyon jól ment, az elméleti vizsgát első alkalommal sikeresen teljesítettem. A gyakorlatot már elkezdtük. Nagyon élvezem. A feleségem és a gyerekeim támogatnak. Boldog vagyok! Csak ez számít.