F & B, 5 csillagos követelmények, valvoline olajok és jó néhány finomság

Ami egy szállodánál, (főleg, ha egy 5 csillagos, luxus szállodáról beszélünk,) hatalmas vonzóerővel bírhat, az az éttermi részleg, azaz a Food & Beverage (F&B) – éttermi munkaterület.

A szálloda, amelyben dolgozom, saját étteremmel is rendelkezik. A földszinten található a Paris Budapest Restaurant. Ezt az éttermi szolgáltatást azonban nem csak a ház vendégei vehetik igénybe, bárki elfogyaszthatja itt az éppen fogára való ételt, ha betér ide. Az utcáról is könnyen megközelíthető. Nevéből adódóan itt is megjelenik a francia elegancia, illetve gasztronómia, amely ötvöződik a magyar hagyományokkal. Mind magyar, mind francia ételek megtalálhatóak, rendkívüli borkínálattal. Az étterem látványkonyhával rendelkezik, ami még inkább vonzza az idelátogatókat, ahol nem csak a szállodai vendégei élvezhetik a fogásokat. Nyáron nyitott terasz is rendelkezésre áll az itt étkezők számára. Az étterem étlapja is különleges, egyedi tervezésű. Nem csak nagy méretével tűnik ki, hanem az elején látható rajzzal is, amelyet egyébként a szálloda egyik dolgozója rajzolt. A személyzeti étkezdében is láthatóak olyan festmények, amelyek szintén a szálloda dolgozójának keze nyomait tüntetik fel. A személyzeti konyha a konferenciaterem szintjén van, a nagy konyha mellett. Ha rendezvényt tartanak a teremben, akkor közvetlenül oda tudják szállítani az ételeket és italokat, így igen praktikus ez a megoldás, hogy a konyha a konferencia-, bálteremmel szomszédos.

A felső emeleten található egy külön étkező részleg, ahol plusz költség befizetésének feltételével étkezhetnek a vendégek, elfogyaszthatják reggelijüket, illetve vacsorájukat és igény szerint napközben is bemehetnek. Ez azért is kedvező ajánlat, mert egy nyugodtabb, meghittebb környezetben lehetnek, hiszen az étkezés különben a földszinten valósulna meg, továbbá pont a több emeletnyi távolság miatt ez egyszerűbben megközelíthető és kiváló panorámát is kínál az ételek és italok fogyasztása mellé.

A hotelben szakácsok és cukrászok is dolgoznak, így az előételtől a desszertig igazi, minőségi finomságokkal elégíthetjük ki ízlelőbimbóinkat.

Friss alapanyagokkal dolgoznak a konyhán; különlegesség, hogy a szállodának van egy kis kertrészlege, ahol szeder is terem, így gyakran ezt is felhasználják a gasztronómiában, de e mellett a szedernek az illatával is találkozhatunk a konyhán kívül.

Azonban az étteremben is rendkívül fontos az ételek minősége mellett a textíliák tisztasága, ami egy 5 csillagos szállodánál alapvető követelmény. Az F&B textíliák leltározásában közreműködik az Executive Housekeeper.

Én most étteremvezetői státuszban vagyok, ami annak is köszönhető, hogy szinte mindig jó kedvem van, mosolygok, ami tetszik az itt étkező vendégeknek, illetve nagyon jól beszélek angolul és németül, de már a franciával is kezdek megbarátkozni, elvégre hűnek kell lennem a szállodám stílusához, a francia eleganciához. Mindezek mellett pedig az apukám révén tudom támogatni a szállodát valvoline olajokkal, amelyek nem csak a konyhában hatékonyak a felszerelések tekintetében, hanem például a liftekhez is ezt használjuk, amiből három is akad az épületben és eddig a valvoline olajról csak jókat hallottam vissza, így örülök, hogy apukám is segített egy kicsit abban, hogy valami előkelő szerepet kapjak a konyha életében.

Egyébként sajnálom, hogy már nem vagyok a konyhában, nem kell főznöm, sütnöm, mosogatnom, mert kicsit hiányoznak ezek a feladatok, tevékenységek is. De egyrészt most jobb a fizetésem, másrészt pedig így lehet, hogy még jobban elő fognak léptetni, mert már jó pár évet lehúztam itt és ezt gyakran jutalmazzák.

Az Executive Housekeeper felügyeletet gyakorol a Housekeeping részleg és a mosodai részleg fölött, felelős annak munkájáért. Napi munkakapcsolatot tart fenn más részlegekkel, elsősorban például a Front Office és F&B részleggel. Remélem, hogy engem fognak választani a következő évben erre a feladatra, mert nagyon is érdekel ez a munkakör, bár tudom, hogy sok felelősséggel jár. Apukám megtanított arra, hogy legyek felelős a tetteimért és csak akkor vállaljak kockázatot, ha úgy gondolom, hogy megéri. Ő is így volt anno, amikor elkezdett az olajokkal dolgozni. Akkoriban igen nehézkesen jöttünk ki a hónap végére anyagilag, ezért muszáj volt új munkát keresnie. Ehhez azonban a régi munkahelyén fel kellett, hogy mondjon, de szerencsére megérte, mert amióta a valvoline olajokkal dolgozik, sokkal jobban élünk, így boldogabbak is vagyunk. Bár ez már elég régen volt, azóta nekem is van munkám természetesen, de mindig is emlékezni fogok rá, hogy bele mert ebbe az új dologba vágni. Ezért nem féltem akkor sem, amikor kikerültem a konyhából, mert tudtam, hogy meg fogja érni. És most is ilyen bizakodó vagyok az Executive Housekeeper poszttal kapcoslatban. Igen nagy falat lesz számomra, de szeretem a kihívásokat.

Itt a hotelben  egyébként van állandó és gyakornoki személyzet is, de mindegyiküknek tisztában kell lennie a saját munkaköri feladataival, azonban kapcsolatot is kell tartaniuk egymással, hogy a szükséges információknak a birtokában legyenek, az elvégzendő feladatokat pedig azonnal el tudják intézni. Tehát, ha teljesen kikerülök az éttermi részlegből, akkor sem maradok magamra. Annyi lesz a változás, hogy már nem a szakácsokkal, pincérekkel leszek napi kapcsolatban, hanem az emeleti és földszinti részleggel. Az emeleti és a földszinti egységek kölcsönösen kell, hogy tájékoztassák egymást a szobák státuszának változásáról, annak érdekében, hogy a szobák kiadása problémamentesen történhessen. A vendégek korai elutazását, vagy a vendégszámban bekövetkezett változásokat, a minibárból való fogyasztást, a szobában esetlegesen bekövetkező károkat, extra takarítás igényét, nem kiadható szobákat és azok változásait, nagytakarítás idejét, csoportok beosztását, a VIP vendégekkel való szükséges információkat mind mind kell, hogy tudják a két egység dolgozói. Ennek az alapja, hogy egymás munkáját ismerjék és elismerjék. És szerintem mi egy olyan közösség vagyunk, hogy ezt a feladatot képesek vagyunk együtt kezelni, közös megoldást találni az esetleges problémák megoldására. És most nem olyan problémákra gondolok, hogyha például tönkre megy a lift, akkor valvoline olajjal beolajozom és megint csak úgy siklani fognak a kötelek, hanem például vendégekkel kapcsolatos dolgokra. Mert vannak olyan esetek, amikor igen nehéz kezelni egy egy itt megszálló hölgyet, vagy urat és ilyenkor jobb, ha más véleményét is kikérjük, hogy ő mit csinálna egy ilyen nehézkes szituációban, amikor a vendég a konfliktus forrása. A célunk az, hogy az itt megszálló embereknek élményt adjunk, biztosítsunk nekik pihenést, lazítás, különleges gasztronómiai élményekkel gazdagítsuk őket és éreztessük velük, hogy mi azért vagyunk itt, hogy ők tökéletesen ki tudják pihenni magukat, élvezzék az itt töltött időt, olyannyira, hogy a jövőben akár vissza is jöjjenek mi hozzánk.

Lehetek étteremben, irodában, a lényeg, hogy biztosítsam az élményt az ide látogató vendégek számára mindig.