Étkezde bővítéshez új pólók is kellenek

Egy nagyon kedves barátnőmnek gyerekkori álma volt, hogy saját étkezdét nyisson. Amikor még kicsi volt, gyakran jártak vidékre egy ismerősük éttermébe, ahol volt lehetősége betekinteni a „kulisszák” mögé, megnézhette, hogy hogyan is zajlik a munka egy étterem konyháján. Amikor már elég nagy lett, nyaranta ő is ott dolgozott és teljesen magába szippantotta a vendéglátás. Ekkor döntötte el, hogy majd ő is ezzel szeretne foglalkozni, de nem alkalmazottként.

Nagyon elszánt volt, egyszer sem adta fel az álmát és irányt sem váltott sosem. Mindent meg is tett annak érdekében, hogy ez az álma valóra válhasson: turizmus és vendéglátás szakon tanult, de az egyetem mellett a szakács mesterséget is kitanulta, sőt, még híres séfektől is vett órákat később. Emellett pedig egy cukrász tanfolyamot is elvégzett, hogy tényleg mindenben képben legyen és a lehető legjobban végezhesse a dolgát. A tervei megvalósításához hozzá tartozott az éveken keresztül tartó spórolás. Szinte az összes pénzt, amit megkeresett, félre rakta. Születésnapra, karácsonyra, ballagásra és minden nagyobb eseményre is pénzt kapott a rokonoktól, így tudták őt támogatni a terveiben.

Miután befejezte a tanulmányait, a spórolásnak köszönhetően sikeresen meg is nyitotta a kifőzdéjét. Ez igazán forgalmas helyen sikerült helységet bérelnie, egy egyetem közelében. Sokat foglalkozott a marketing részével is: szórólapokat rakott ki az egyetemen, honlapot és Facebook oldalt csinált, emellett pedig diákkedvezményt is adott a betérő vendégeknek, érvényes diákigazolvány felmutatásának ellenében.

Kezdetben egyedül dolgozott, a család segítségével. De mostanra eljutott arra a szintre, hogy kibővíthette a vállalkozását, és három különböző helyen is van étkezdéje, alkalmazottakkal. Ez persze nem azt jelenti, hogy ő nem csinál már semmit: hetente változó, hogy éppen melyik étkezdében dolgozik. Egyrészt is meg tud győződni arról személyesen, hogy minden rendben megy, illetve a vevői igényeket is jobban fel tudja mérni.

Miután megnyitotta a harmadik üzletet is, úgy döntött, hogy mivel elég jól sikerült a terjeszkedés, ezért itt az ideje az egységes munkaruha bevezetésének.

Az ötlet már megvolt, így már csak a kivitelezés volt hátra. Ehhez pedig meg kellett találnia a póló nyomtatás helyét. Kicsit sok időbe telt, mert nem igazán szerette volna egy plázában lévő nyomdában megcsináltatni, mert (egy számára) sokkal profibb helyet szeretett volna megbízni a feladattal. Hiszen mégiscsak az első egyenruhájáról volt szó.

A helyen, amit talált, rengeteg témában lehet már meglévő mintákkal ellátott pólókat is vásárolni. Ilyen téma például a család, állatok, hobbi és a különböző feliratok. De lehet még készíttetni poénos, ünnepekkel kapcsolatos és foszforeszkáló mintájú felsőket is.

Azonban nem csak póló nyomtatásra van lehetőség, hanem pulóverre, és vászontáskára is lehet kérni mintákat. Így végül a barátnőm úgy döntött, hogy egyen pólókat fog készíttetni, és minden alkalmazottjának fog mellé személyre szóló pulcsit rendelni, hogy meglepje őket.

A webshopon minden kategória mintáit meg lehet nézni, ha pedig valami megtetszik, akkor bárki meg tudja rendelni. A megrendelt termékek 1-2 munkanapon belül kiszállításra kerülnek, de ha valaki még ezeknél is egyedibb pólót szeretne magának, úgy az üzletek valamelyikében leadhatja rendelését. Ha szükséges, akkor a pólóra nyomtatott minta és betűtípus kiválasztásában és megtervezésében segítséget is lehet kérni. Több helyen is megtalálhatóak a cég üzletei, többek között: Dunakeszin, Budaörsön, Egerben, Nyíregyházán is.

Az itt elkészült pólók pamutból, illetve pamut-poliészterből készült ruhadarabok, amik véleményem szerint a legjobb minőségű, már tapintásra is érezhetően jó anyagok.

Előrelátóan nem csak a standard méretekből lehet választani, vagyis nem csak XL-es méretig vannak pólók, hanem ennél bőven nagyobbakat is lehet rendelni, amit természetesen a megrendeléskor jelezni kell. A választást segítve, mérettáblázatot is készítettek, hogy biztosan jó legyen a megrendelt póló. De ha esetleg túl kicsi, vagy esetleg nagy lenne, akkor sincs nagy baj, nem veszett ügy, mert két héten belül van lehetőség cserére is. Ezt meg lehet tenni személyesen, futárszolgálaton keresztül, vagy pedig postai úton. Amennyiben futárszolgálaton igényli valaki a cserét, úgy nem kell megvárni, míg visszakerül a rossz méretű póló a feladóhoz, mert a futár egyből hozza is az új, remélhetőleg már jó méretet, és ekkor viszi el a rossz méretű pólót. Én személy szerint ilyen cseréről még nem hallottam, de kifejezetten előnyösnek tartom, különösen akkor, ha ajándékba vásárolt valaki egy pólót, és későn derült ki, hogy rossz a méret.

A barátnőm a póló nyomtatás technikájára is nagy hangsúlyt fektetett a keresés alatt, hiszen nem mindegy, hogy milyen a minőség, mert a cél az volt, hogy minél tovább tartson, ne jöjjön le az első mosásnál a minta. A honlapon erre is megtalálta a választ: többféle eljárással készülnek a minták, egészen a szitanyomástól a digitális nyomtatásig. Ez egy kicsit megnehezítette a feladatot, de mivel mindegyik nyomtatással tartós hatás érhető el, ezért a szakértőkre bízta, hogy hogyan készítik el a pólókat. Természetesen az igények figyelembevételével.

Minden pólót meghatározott fokon kell mosni, és nagyon kell figyelni arra, hogy csak kifordítva szabad betenni a mosógépbe a minta védelmének az érdekében. Ami még szintén nagyon fontos, az a vasalás. A mintán nem szabad átmenni vasalóval csak úgy. Mindenképen sütőpapírt kell helyezni a mintára és csak azután szabad elkezdeni a műveletet, máskülönben sérülhet a rá helyezett ábra.

A pólók egyébként 3990 forintos egységáron kaphatóak, még a foszforeszkálós mintával ellátottak is. De, mint a barátnőm esetében is, ha egyedi, saját elképzelések alapján elkészült mintával szeretnénk pólót rendelni, akkor árajánlatot kell kérni, mert a végösszeg ebben az esetben több mindentől is függ. Az árajánlatkérés történhet a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül vagy e-mailben is. A pulóverek már természetesen valamivel többe kerülnek, 6000 forint környékén lehet megvásárolni őket, de hát itt mégiscsak több az anyag. Szerintem egyáltalán nem kerül sokba igazából, sem a póló, sem a pulóver, sőt, teljesen reális az ár.

A kiszállításról annyit érdemes még tudni, hogy futárszolgálattal történik, és 10.000 forint feletti vásárlás esetén ingyenes. Amire érdemes még figyelni, hogy ha esetleg az ünnepekre szeretné valaki megajándékozni egy szerettét ilyen egyedi felsőkkel, akkor érdemes mihamarabb leadni a megrendelést, mert az ünnepek közeledtével mindig, mindenhol kicsit csúszhat a kiszállítás a nagyobb igény és ebből kifolyólag a megrendelt áruk mennyisége miatt.

A barátnőm tehát elindította a póló nyomtatást, a budaörsi üzletben, ahol készséggel segítettek is neki, mert a betűtípus kiválasztása elég nagy fejtörést okozott neki. A pólókra végül az étkezdéjének a lógója került, amit ő maga tervezett. A póló elejére pedig az alkalmazottak nevei kerültek fel, így elkerülhető lett a névtáblák használata. Természetesen magának is készíttetett pólót, ami színében eltér.